Az áldozatok nemzetiségét és a haláluk okát egyelőre nem közölték. Az olasz parti őrség egyik tisztje azt mondta, a menekültek három nappal ezelőtt indultak el Líbiából, a 25 halott férfiról azt feltételezik, hogy valahol Közép-Afrikában volt a szülőhazájuk.
A hajón több mint 270 menekült érkezett a szigetre a hétvégén, de ők egyetlen szóval sem említették a rendőröknek, hogy több társuk meghalt. A hajót átvizsgáló rendőröket hátborzongató látvány fogadta a gépteremben: a több mint kéttucatnyi holttest egymáson hevert, a szerencsétlenül járt emberek tetemét egy ötven centiméter széles csapóajtón keresztül kellett kiemelni.
Az igazságügyi orvosszakértők szerint fulladás okozta a menekültek halálát. A rendőrség boncolást rendelt el, hogy a halál pontos okát kiderítsék – mondta Renato Di Natale helyi ügyész.
A menekültek között volt 36 nő és 21 gyerek is. A dél-olaszországi Lampedusa szigete az arab forradalmak kezdete óta az Észak-Afrikából és a Közel-Keletről érkező menekültek fő európai célpontja. Az elmúlt hónapokban 30 ezer menekült és bevándorló érkezett az alig 4500 lakosú szigetre.