A bukott elnök fiát is elérte az elszámoltatás

Elefántcsontpart, Abidzsán – Mindenkit, aki a korábbi elefántcsontparti elnök, Laurent Gbagbo embere volt, rács mögött akar látni az új hatalom. Az elmúlt napokban újabb, korábban vezető tisztségben lévő embereket gyanúsítottak meg, köztük Michel Gbagbót, a volt elnök fiát is.

 Dramaturgok sem írhatnák meg jobban az elefántcsontparti elszámoltatás forgatókönyvét. Alassane Ouattara az ország függetlenné válásának 51. évfordulójára rendezett ünnepségen arról beszélt, hogy kinyújtja kezét az egykori Gbagbo pártiak felé. A volt államfő hét közvetlen munkatársa azonban már csak a börtöncellában hallgathatta a békülékeny nyilatkozatot, egy nappal korábban ugyanis lecsukták őket. A hatóságok szerint minden esetben megalapozott a gyanú, hogy a volt politikusok gazdasági és államellenes bűncselekményeket követtek el.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez