A felkelőknek vasárnap a késő délutáni órákban sikerült behatolniuk a város központjába. Egy csoportjuk megszállta a főteret és a központi piacot. A felkelők azt mondták a Reuters hírügynökségnek, hogy a városban Kadhafi orvlövészei bujkálnak, akik vadásznak rájuk. A sikerek ellenére a település közelében található olajterminál még mindig a kormányerők ellenőrzése alatt van. A létesítmény stratégiai fontossággal bír – mondták a felkelők, mert ez az egyetlen működőképes és épségben megmaradt tároló egész Nyugat-Líbiában. Kadhafi erői számára is ez az egyetlen üzemanyag utánpótlást biztosító hely.
Garian település közelében is komoly harcokat vívnak a felkelők. A Reuters hírügynökség értesülései szerint a település 70%-át már elfoglalták. A líbiai kormány szóvivője viszont cáfolta, hogy Zavija és Garian elesett volna. Állítása szerint a két város továbbra is a kormányerők irányítása és ellenőrzése alatt van.