Utazgat a terroristák eritreai pártfogója

Uganda, Kampala –Ugandába utazott Isaias Afewerki eritreai elnök, akit azzal vádolnak, hogy támogatja a szélsőséges terrorista és lázadó szervezeteket Kelet-Afrikában.

 

Az eritreai elnök először is megbeszéléseket folytatott meghívójával, Yoweri Museveni államfővel. A tervek szerint számos helyi céget is meglátogat és találkozik az Ugandában élő eritreai közösséggel is. Az ugandai elnöki hivatal közleménye szerint a két politikus a kelet-afrikai térség stratégiai és politikai kérdéseiről tárgyalt. Megállapodtak abban, hogy a jövőben fejlesztik a kétoldalú kapcsolatokat, főleg a gazdaságban és a kereskedelemben. Nem kizárt az sem, hogy a két ország oktatási megállapodásokat köt. Szóba került az is, hogy közvetlen repülőgépjáratot indítanak Aszmara és Kampala között.

 Eritrea az afrikai kontinens egyik legelszigeteltebb állama. Az ENSZ, az Afrikai Unió és számos kelet-afrikai ország azzal vádolja az aszmarai vezetést, hogy a térségben működő lázadó szervezeteket támogatja. Az országot jelenleg fegyverembargó sújtja, meghatározó politikusai ellen utazási korlátozásokat vezetett be az ENSZ BT, emellett zárolták külföldi bankszámláikat.

(Visited 7 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez