Az utolsó csata Tripoliban?

Líbia, Tripoli-Kadhafi főhadiszállását ostromolják a felkelők Tripoliban. A helyszíni tudósítók beszámolói szerint a környéken heves harcok dúlnak, a Kadhafit támogató egységek ebben a körzetben keményen tartják magukat.

 

 

Közben a török külügyminiszter bejelentette, a NATO a rend és a törvényesség megszilárdításáig biztonsági támogatást nyújt az országnak. Tiszteletben tartva annak területi egységét. A biztonságra még várni kell, hírügynökségi jelentések szerint a felkelők arra kértek egy, a Tripoliban rekedt külföldiek evakuálására érkezett hajót, hogy egyelőre ne kössön ki, mert a körülmények nem megfelelőek.

Az al-Jazeera arab hírtelevízió jelentése szerint a felkelők elfoglalták Ageilát az ország keleti részében, és most Rasz Lanuf olajkikötője felé nyomulnak előre. Egyre több ország ismeri el a felkelők Átmeneti Nemzeti Tanácsát Líbia hivatalos kormányának, legutóbb Nigéria csatlakozott a táborhoz, egyben felszólítva Kadhafit, hogy távozzon a hatalomból. A hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság közben kijelentette, korábban nem adott hivatalos hírt arról, hogy az általa keresett Kadhafi-fiú, Szaif a felkelők fogságába esett volna. A fiú az elmúlt éjszaka tűnt fel Tripoliban, ahol apja támogatására buzdította híveit, és győzelmet ígért.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez