A libériai ENSZ-misszió vezetője a politikai feszültségek enyhítésére, az erőszak elvetésére szólította fel az ország lakosait a népszavazás előestéjén. Ellen Magrethe Loj egy rádióinterjúban arra hívta fel a figyelmet, hogy a referendum és a küszöbön álló őszi elnökválasztás mérföldkő lesz Libéria történelmében, hiszen az ország bebizonyíthatja, elkötelezett a tartós béke, a gazdasági fejlődés, a demokrácia mellett. Arról is beszélt, hogy az ENSZ Líbiai Missziója (UNMIL) egységei segíteni fogják a helyi hatóságokat a népszavazás és az elnökválasztás lebonyolításában. Az UNMIL kötelékében 7952 katona és 1375 rendőr szolgál jelenleg.
A népszavazáson négy alkotmányos törvény módosításáról szavazhatnak az ország lakosai. Az első kimondja, hogy az a jelölt indulhat az elnökválasztáson, aki már legalább 5 éve Libériában él. Ez korábban 10 esztendő volt.
A második módosítás október helyett november 8-át jelöli meg az elnökválasztás időpontjaként. A változtatás azért fontos, mert az októberben szokásos esős időjárás logisztikai rémálommá változtatná a szavazást. A harmadik módosítás 70-ről 75 évre emelné a Legfelsőbb Bíróság tagjai és elnöke számára a felső korhatárt. A negyedik pedig kimondja, hogy a törvényhozási és a helyhatósági választásokon eltörölnék a második fordulót, az a jelölt győz, aki az első körben többséget szerez. Az ellenzék szerint a módosítások a második elnöki ciklusára készülődő Ellen Johnson Sirleaf esélyeit erősítik. Azt is kifogásolják, hogy a referendum időben túl közel esik az elnökválasztáshoz.
(Visited 1 times, 1 visits today)