A strucc nem alszik?

Dél- Afrika, Magyarország – A közhiedelemmel ellentétben a struccok nem homokba dugott fejjel alszanak – valójában úgy tűnik, mintha egyáltalán nem aludnának, ugyanis a szemüket nem csukják be, bár időről időre elbóbiskolni látszanak.

 

Egy nemzetközi kutatócsoport hat struccot fogott be Dél-Afrikában, hogy megfejtse alvási szokásaikat. A német, ausztrál, dél-afrikai és svájci kutatókból álló csapat a madarak agyhullámait vizsgálta alvás közben. Más madarakhoz és az emlősökhöz hasonlóan alapvetően kétféle hullámra számítottak, a mély alvás és az úgynevezett gyors szemmozgás (rapid eye movement, REM) mintázatára. 
Amikor azonban a műszerek szerint a struccok mély álomban voltak, teljesen ébernek látszottak, míg egy másik alvási fázisba lépve fejük lekókadt. A második agyhullámmintázat nem egyezett meg a klasszikus REM-ével, hanem a mély alvás és a REM alvásmintázatának egyedi keveréke volt – írták a kutatók a PLoS ONE című folyóiratban a Science internetes hírportáljának (http://news.sciencemag.org) ismertetése szerint.
A struccon kívül egyetlen állatnál mutatták ki ezt a furcsa mintázatot, méghozzá a kacsacsőrű emlősnél, amely egy ősi, a kloákások rendjébe tartozó tojásrakó emlős. Mivel a strucc is ősi eredetű, a két faj közti hasonlóság arra enged következtetni, hogy a REM és a mély alvási szakasz evolúciós mértékkel nézve nem is olyan rég vált szét a madaraknál és az emlősöknél.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez