Kadhafiról sok rosszat lehet mondani, de az arab világban meglehetően felvilágosult despotának számított, ami a női jogokat illeti. A líbiai nők lehettek ügyvédek, pilóták és akár az amazonok közé, Kadhafi elit testőrségébe is bekerülhettek. Az AFP helyi tudósítója szerint a kérdés égető fontosságú. A Nemzeti Átmeneti Tanács eddig ugyanis semlegesnek mutatkozott az ügyben. Nyilván a kérdés kibontása nem lett volna szerencsés politikai választás a harcok közepette. Így nem is bolygatták a nők jogait. Csakhogy, mondja az újságíró, félő, hogy a harcok befejezése után olyan irányt vesz az új hatalom, ami sokkal közelebb áll az iszlám fundamentalizmushoz. Ebből pedig az következik, hogy a nők elveszthetik a már megszerzett jogaikat