Sárközy és Cameron az új Líbiában

Líbia, Tripoli – Megérkezett Tripoliba Nicolas Sarkozy francia elnök és David Cameron brit miniszterelnök. A Párizsban történelmi jelentőségűnek minősített látogatáson a két európai politikus tárgyal a Nemzeti Átmeneti Tanács vezetőivel, majd Bengáziba, a felkelés főhadiszállására látogat.

 

A francia elnök különgépe fél tizenegykor szállt le Tripoliban. Nicolas Sarközyt elkísérte Alain Juppé külügyminiszter is. Franciaországnak különösen fontos szerepe volt Kadhafi megbuktatásában. Párizs elsőként ismerte el a Nemzeti Átmeneti Tanácsot az ország hivatalos képviselőjeként és a francia politika nyomására indulhattak meg a légicsapások Kadhafi erői ellen.

Nicolas Sarközyhez Tripoliban csatlakozott a brit miniszterelnök, David Cameron is. Nagy-Britannia másodikként ismerte el a Nemzeti Átmeneti Tanácsot, és szintén jelentős részt vállalt a Kadhafi ellene légicsapásokban.

A két európai politikus Tripoliban meglátogat egy kórházat és a sajtó képviselőivel is találkozik. Ezt követően Bengáziba utazik a két politikus, ahol a Szabadság téren Sarközy elnök beszédet is mond.

 Tripoliban több helyen lehetett látni „Köszönjük, Sarkozy!” feliratú zászlókat.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez