Lesújtó börtönállapotok Libériában

Libéria, Monrovia – Borzalmas börtönviszonyokról számol be egyes libériai fegyintézetek kapcsán az Amnesty International. A „Jó szándék nem elég” című jelentésében négy börtönben szerzett tapasztalatairól ír a jogvédő civil szervezet.

 

 Az Amnesty International négy börtönben vizsgálódott Libériában. A látottak lesújtóak voltak. Ezekben a fegyintézetekben sem az elegendő és megfelelő étel, sem a szükséges mennyiségű ivóvíz nem áll rendelkezésre. A fogvatartottak jogait a legtöbb esetben megsértik, illetve figyelembe sem veszik. A többség jogerős ítélet nélkül van a  börtönben, közöttük sok a kiskorú. A jelentés szerint nem kielégítő a fogvatartottak egészségügyi ellátása sem. Fizikálisan és mentálisan is leromlott állapotban vannak. A jelentés kiemeli a monroviai Központi Börtönt, ahol 374 helyre csaknem 900 embert zsúfoltak össze. A hat négyzetméteres cellákban mindössze egy apró ablak szolgál arra, hogy friss levegőhöz jussanak a bent lévők. Bár a jelentés szerint már látszik valamiféle jó szándék, a nemzetközi jogvédő szervezet azonnali börtön reformot követel Libériában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez