Magyar támogatási modell Madagaszkáron

Madagaszkár, Antananarivo – Összeomolhat az oktatás Madagaszkáron. Az intézményrendszer már így is csak az UNICEF és más adományozók, Magyarországról például az Afrikai-Magyar Egyesület pénzügyi támogatásával működött. Most azonban a támogatás következő részletét befagyasztották a nemzetközi donorok, mert a hatóságok nem megfelelően használták fel az eddig támogatást.

 

 Az UNICEF helyi képviselője, Graham Lang szerint össze fog omlani a madagaszkári oktatás, ha nem kapják meg a pénzbeli segítséget. Az összesen 27 millió dolláros támogatás esedékes részletét iskolai étkeztetésre, felújításokra, és a tanárok bérére lehetne elkölteni. A pénzek folyósításához az adományozók azt várják, hogy a madagaszkári kormányzat bizonyítsa, elvégezte a saját munkáját, kifizette a tanárokat, a társadalombiztosításukat és hozzájárult az iskolai kasszákhoz is. Más is nyugtalanítja és elbizonytalanítja a nemzetközi adományozókat. Korábban 23 terepjárót adtak az oktatási minisztériumnak azzal a megkötéssel, hogy a regionális oktatási igazgatóságok használják a gépparkot. Az átadás óta mindössze a gépkocsik fele jutott el a címzettekhez, a többit állítólag politikai vezetők használják.

Az Afrikai-Magyar Egyesület a támogatás közvetlen, ellenőrizhető módját választotta, amikor 2009-ben úgy döntött, diáktámogatásiprogramot indít a Fananana Ambositrakely vidéki általános iskola megsegítésére. Az Egyesület a programban a hátrányos helyzetű diákok pénzügyi távtámogatása mellett a pedagógusok bérét is kiegészíti. 2010 novemberében az Egyesület madagaszkári orvosi missziójának tagjai is ellátogattak az iskolába, ahol ingyenes belgyógyászati szűrőprogramot végeztek. Az Afrikai-Magyar Egyesület által alkalmazott támogatási modell megoldást kínál más nemzetközi donorok számára is. A gyermektámogatási program részleteit és a diákok arcképcsarnokát az alábbi linken tekinthetik meg:

http://ahu.hu/tamogatasi-programok/madagaszkar

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez