Ideológiai harc a terrorizmus ellen

Afrika, Budapest – Az Egyesült Államok jelentős sikereket ért az al-Kaida terrorhálózat vezetése ellen az utóbbi években, Washington egyik fő erőfeszítése most arra irányul, hogy kommunikációs eszközökkel meggyengítse a terroristák ideológiáját – mondta el az amerikai kormány két terrorellenes szakértője egy budapesti háttérbeszélgetésen.

 

Shari Villarosa, az amerikai külügyminisztérium terrorizmusellenes irodájának helyettes koordinátora kifejtette: az Egyesült Államok új terrorellenes stratégiája, amelyet a Fehér Ház júniusban hirdetett meg, elsősorban az al-Kaidára fókuszál. De nemcsak az al-Kaida vezetéséről, hanem a világ több országában működő csoportokról van szó, jelenleg ezek jelentik a legközvetlenebb fenyegetést az Egyesült Államokra. “A fenyegetés szétterjedt” – fogalmazott a szakértő magyar újságírók előtt az amerikai nagykövetségen, és hozzátette, “most megpróbálunk szembeszállni az al-Kaida ideológiájával”.
Richard LeBaron nagykövet, az amerikai külügyminisztérium egy éve működő terrorizmusellenes kommunikációs stratégiai központjának koordinátora elmondta: egyfajta közdiplomácia keretében – nagykövetségeken, civil szervezeteken keresztül és internetes fórumokon – igyekeznek gyengíteni az al-Kaida ideológiájának vonzerején. “Megpróbáljuk az embereket eltéríteni ettől az ideológiától” – mondta LeBaron, aki korábban kuvaiti nagykövet volt. Elmondta, hogy például arab és urdu nyelvű internetes fórumokon igyekeznek a szerintük helyes irányba terelni a terroristák ideológiájára fogékony személyeket.
LeBaron nyilvánvaló ténynek mondta, hogy az egykor Oszama bin Laden vezette terrorhálózat, mint széles mozgalom kudarcot vallott. Shari Villarosa ehhez hozzáfűzte: nemcsak az al-Kaida vezetését sikerült megtizedelni, hanem megnehezítették a terroristák nemzetközi mozgását, pénzforrásaik áramlását, jelentősen javult a határőrizet és a repülés biztonsága. Villarosa kitért arra, hogy az Egyesült Államok különösen aggódik a “líbiai felfordulás” miatt abban az értelemben, hogy meglazult a fegyverek ellenőrzése az észak-afrikai országban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez