Megfigyelési botrány Szenegálban

Szenegál, Dakar – A választási megfigyelői státusz elvételével fenyegeti a szenegáli hatalom az egyik dakari székhelyű pánafrikai emberi jogi szervezetet. A hatóságok szerint a RADDHO nem lehet megfigyelő, mert hivatalosan támogatja az ellenzéket.

 

Erősödik a küzdelem az emberi jogi szervezet és a szenegáli elnöki hivatal között. Az ellenzéki pártok és civil szervezetek, közte az RADDHO jó ideje tiltakoznak a jelenlegi elnök újraindulási szándéka ellen. Adoulaye Wade harmadszor is el akarja foglalni az elnöki széket, de ezt az Alkotmány tiltja. A szenegáli hatóságok szerint az RADDHO elkötelezte magát az ellenzék mellett, ezért nem lehet megfigyelő az elnökválasztáson. Az elnöki szóvivő szerint be kell tartani a játékszabályokat, csak semlegesek lehetnek megfigyelők, de aki támadja az elnököt, az nem lehet pártatkan. Az emberi jogi szervezet elnöke ezzel szemben állítja, hogy nem léptek ki a szerepükből, azt teszik, amit eddig is: küzdenek az ellen, hogy az afrikai államok vezetői arra használják fel az országuk alaptörvényét, hogy bebetonozzák hatalmukat.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez