Az Afrikai – Magyar Egyesület elnöke a Nobel-békedíjasokról

Afrika, Budapest – Nemcsak Libériában és Jemenben, hanem egész Afrikában, az „arab tavasz” valamennyi országában erősítheti a demokratizálódási folyamatokat a Nobel-békedíjjal kitüntetett három nő elismerése- írja közleményében Balogh Sándor, az Afrikai – Magyar Egyesület elnöke.

A civil szervezet vezetője szerint a három díjazott ugyan más és más életutat járt be, de az közös a sorsukban, hogy békés eszközökkel küzdöttek és küzdenek a béke megteremtéséért, ezzel mutatva példát a térség, a világ valamennyi asszonyának. Kitüntetésük jelentőségét ma még megbecsülni is nehéz, de az bizonyos, hogy az elismerésből sokan merítenek új erőt a nők egyenjogúsága, a demokrácia, a sajtószabadság kiterjesztése, hazájuk politikai, társadalmi csoportjainak megbékítése érdekében folytatott küzdelmükhöz.

Az Afrikai – Magyar Egyesület szívből gratulál mindhárom kitüntetettnek, Ellen Johnson-Sirleaf libériai elnöknek, Leymah Gbowee libériai szociális munkásnak, emberjogi aktivistának, valamint a jemeni ellenzéki aktivista újságírónak, Tawakkul Karman-nak.

„ Hiszem és remélem, hogy az afrikai nők, asszonyok polgárjogi aktivisták büszkék az új Nobel-békedíjasokra, és engedjék meg, hogy ebben az örömben, büszkeségben mi is osztozzunk velük.”- zárja közleményét Balogh Sándor,az Afrikai – Magyar Egyesület elnöke.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez