Mikor lesz ebből győzelem Líbiában?

Líbia, Bani Walid – A líbiai átmeneti kormányt támogató csapatok támadást indítottak Bani Walid ellen, amelyet Kadhafi csapatai védenek. Az ÁNT csapatai komoly ellenállásba ütköztek. Szirtben a helyzet nem változott, Kadhafi harcosai néhány kerületben továbbra is kitartanak.

 

 Bani Walid oázisváros, 170 km-re a fővárostól. Az ÁNT csapatai ezúttal a város dél-nyugati részében indítottak támadást, de a várost védő harcosok visszaverték őket. Az ÁNT egyik parancsnoka a nemzetközi hírügynökségeknek elmondta, hogy visszavonultak és jelenleg rendezik soraikat. Hamarosan újabb támadást indítanak. A harcokban nehéztüzérséggel lőtték Kadhafi csapatainak állásait. Bani Walidot a becslések szerint 1500 harcos védi. A támadás sikertelen első hullámában az ÁNT egységei három katonát vesztettek.

 Szirtben továbbra is elkeseredett küzdelmet vívnak egymással a felek. Az ÁNT csapatok rakétákkal lőtték a kadhafisták állásait, de még mindig nem tudták megtörni őket. A támadók elmondták, hogy jól kiképzett profi katonákkal állnak szemben, akik rendkívül pontosan céloznak, és rendszerint nem hibáznak. A városban rekedt civilek menekülnek a harcok elől, amelyek egyre súlyosabbak

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez