Ellentámadással üzentek Clintonnak a kadhafisták

Líbia, Tripoli – Líbiába utazott Hillary Clinton amerikai külügyminiszter, emiatt fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be az országban. Közben Kadhafi szülővárosában ellentámadásba lendültek a bukott diktátor csapatai.

 

Először járt ilyen magas rangú amerikai politikus Líbiában Kadhafi bukása óta. Az amerikai külügyminiszter elmondta, rendkívül fontosnak tartja, hogy a líbiaiak vonják össze a Kadhafi ellen harcoló csapatokat és hozzanak létre egységes nemzeti hadsereget, a megfelelő civil ellenőrzés és irányítás biztosításával. Az átmeneti kormányt pedig felszólította, hogy tegyen határozott lépéseket az ország egyesítésére. Clinton a hivatalos tárgyalások mellett diákokkal is találkozott, akiknek azt mondta, hogy Kadhafitól már nem kell félni, hamarosan kézre kerül. Clinton elmondta, az USA 11 millió dolláros segélycsomagot, gyógyszereket és kötszert küld a rászorulóknak Líbiába.

 

Közben Szirtben ellentámadásba lendültek Kadhafihoz hű csapatok. Az átmeneti vezetés egységeinek több kerületből is vissza kellet vonulniuk. Szirt a kadhafisták utolsó komoly bázisa Líbiában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez