A madagaszkári politikai válságból kivezető nemrég aláírt útiterv fontos állomásához érkezett a szigetország. Néhány napja lemondott Camille Vital átmeneti kormányfő. A politikai szervezeteknek tegnap délutánig kellett leadniuk a miniszterelnök-jelöltjeik nevét az államfőnek. Andry Rajoeline tizennégy borítékot kapott. A jelöltek között korábbi és mostani miniszterek is vannak, viszont egyetlen katonatiszt sincs. Az útitervnek megfelelően nem nevezett meg jelöltet az államfő pártja. Az egyezség szerint az új nemzeti egységkormány feje nem lehet párttársa az elnöknek, de még ugyanabból a régióból sem származhat. Nem jelölt miniszterelnököt a korábbi elnök, Albert Zafy pártja sem.
Az új miniszterelnök személyéről ma kezdődnek a tárgyalások. November elsejéig kell kinevezni, majd jöhet a nemzeti egységkormány megalakítása.