Harcok Eritreában

Kenya, Nairobi – Két eritreai lázadó csoport összecsapott a kormányerőkkel Dél-Eritreában.

 

 A Vörös-tengeri Afar Demokratikus Szervezetet (RSADO) és az Eritreai Nemzeti Megváltás Frontját lázadó szervezetként tartják nyilván Eritreában. A két szervezet azt tudatta a Reuters hírügynökséggel, hogy megrohamozták az eritreai kormányerőket csütörtökön. Állításuk szerint a harcok Kermedben, Adi Metrasban, Ingra Aboba, Adi Tele’aban és Meshal Akranban voltak. Ezek a települések Dél-Eritreában találhatóak. A harcok közel két órán át tartottak. A lázadók közleményt bocsátottak ki, eszerint 12 kormány katonával végeztek és néhányat megsebesítettek, emellett katonai felszereléseket és eszközöket is megsemmisítettek. Az eritreai vezetés nem nyilatkozott az ügyben. Az aszmarai vezetés viszont korábban azzal vádolta meg a szomszédos Etiópiát, hogy támogatja a két szóban forgó lázadó szervezet tevékenységét Eritreában.

 Egy évvel ezelőtt is voltak harcok a lázadók és a kormányerők között. Akkor az RSADO laktanyákat támadott meg és legalább 37 katonával végeztek.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez