A 78 éves Biya elnök 29 éve vezeti a közép-afrikai országot, amely a térség legnagyobb gazdaságával rendelkezik. A Választási Bizottság adatai szerint a szavazáson való részvétel 66 % volt. Biya a szavazatok 78 százalékát szerezte meg, legnagyobb riválisa John Fru Ndi 11 százalékot kapott. Fru Ndi és pártja viszont elutasította az eredményeket csalások miatt. Több ellenzéki párt korábban jelezte, hogy nem fogadják el a végleges eredményeket és a bíróságon is feljelentést tettek az ügyben, de végül elutasították őket. Az amerikai nagykövet is elítélte a választások alatt tapasztal rendellenességeket. Robert Jackson elmondta, hogy több szavazóhelyiségnél is problémák akadtak. Volt ahol nem érkeztek meg a szükséges papírok és eszközök a szavazásra, máshol pedig logisztikai problémák hátráltatták a voksolást.