Magyar „külügyesek” az arab tavaszról

Észak-Afrika, Budapest- Hóvári János, a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkára szerint az arab tavaszban érintett társadalmak “véleményformáló erői egyértelműen kiálltak a demokratikus értékrendszer mellett”.

 

 

A helyettes államtitkár az MTI-nek azt mondta, az észak-afrikai és közel-keleti események világtörténelmi jelentőségűek, mivel az arab tavaszban érintett társadalmak “véleményformáló erői egyértelműen kiálltak a demokratikus értékrendszer mellett”. Ezekben az országokban “megszűnt a félelem kora”, az emberek szabadon véleményt nyilváníthatnak, ami “egy teljesen új elem a térség történetében” – emelte ki.
A vasárnapi tunéziai választásokat illetően úgy fogalmazott, nem okozott nagy meglepetést, hogy az Ennahda párt győzedelmeskedett, az eredmény megfelel a várakozásoknak. Mint a helyettes államtitkár mondta, az Ennahda “elkötelezett a demokratikus értékek mellett”, és a törökországi kormányzó párthoz, az Igazság és Fejlődés Pártjához hasonlóan azt vallja, hogy a megújulás, a modernizáció összeegyeztethető az iszlám hagyományokkal. 
Hóvári János Líbiával kapcsolatban azt mondta, az országban erősek maradtak a törzsi kötelékek, emellett jelenleg egyfajta “iszlamista reneszánsz” figyelhető meg, miután Moammer Kadhafi korábban “igyekezett szétverni és visszaszorítani” az iszlám hagyományokat.
Hóvári János beszámolt arról is, hogy a tervek szerint hamarosan magyar alkotmánybírák látogatnak Tunéziába, ahol tájékozódnak az alkotmányozási folyamatról, és “ha szükség van rá, akkor tanácsot adnak”. Martonyi János a nyáron előadást tartott Tuniszban, Egyiptomban és Tunéziában pedig szemináriumokat is szervezett már Magyarország a kelet-közép-európai rendszerváltozások tanulságairól – idézte fel. 
Mint közölte, Tunéziában a rendszerváltozások miatt Kelet-Közép-Európát olyan térségnek tartják, ahonnan “hiteles üzenetek jönnek”, egyrészt azért, mert az itteni rendszerváltozások eredményesek voltak, másrészt pedig Észak-Afrikával kapcsolatban “sanda szándék fel sem merül”, mert a régiót nem terheli “gyarmati múlt”. Közép-Kelet-Európa “nem diktálni, hanem megérteni” akarja az észak-afrikai és a közel-keleti folyamatokat – hangoztatta Hóvári János.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez