Választási „akadálymentesítés” Libériában

Libéria, Monrovia – Lemondott a libériai Választási Bizottság elnöke. A nyugat-afrikai országban az elnökválasztás második, döntő fordulójára készülnek. A bizottság elnökét az ellenzék azzal vádolta, hogy túlságosan „befolyásolható”

 

James Fromayan azt mondta, hogy Líbéria érdekei miatt mond le a posztjáról. Nem akarja, hogy Winston Tubman elnökjelölt a maradását használja ürügyként arra, hogy ne induljon az elnökválasztás második fordulójában. Az ellenzéki elnökjelölt egy héttel ezelőtt azzal fenyegetőzött, hogy visszalép, ha nem váltják le a Választási Bizottság vezetőjét. Fromayant az az Elizabeth Nelson váltja a bizottság élén, aki korábban a helyettese volt. Fromayant azzal vádolták korábban, hogy túlságosan is befolyásolható. Fromayan visszautasította a vádakat. Tubman pártja még nem reagált a menesztésére.

 

Az első fordulóban Ellen Johnson Sirleaf a szavazatok 43,9, míg riválisa, Tubman a 32,7%-át szerezte meg. Szakértők szerint a második forduló nagy esélyese Sirleaf, akit idén Nobel-békedíjjal is kitüntettek. A második fordulót november 8-án rendezik.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez