A guineai kormány legalább 4 ezer katonát nyugdíjaz idén. Hivatásos tiszteket, félkatonai, rendészeti szervezetekben dolgozó egyenruhásokat. A katonákat decemberben fogják nyugdíjazni – mondta az elnök. Guineában nincs korhatárhoz kötve, hogy mikor kell nyugdíjba vonulnia egy katonának. A tisztek és a tábornokok elméletileg, 65 éves korig szolgálhatnak. Conde elmondta, sok olyan tiszttől fognak megválni decemberben, aki már 70 éven felüli és katonai pályafutását még a francia gyarmati időszakban kezdte.
A guineai hadsereg számos katonai puccsot hajtott végre, miután az ország elnyerte függetlenségét Franciaországtól. Sokan a hadsereget okolják a politikai krízisek miatt. Conde elmondta, hogy a hadsereg megreformálása elengedhetetlen feladat. Jelenleg 12,300 katona teljesít szolgálatot a guineai hadseregben. Aplha Conde elnök kijelentette, hogy nem lesz boszorkányüldözés,a nyugdíjazott katonák megfelelő ellátást kapnak az államtól.