Képviselői „Önök kérték” Togóban

Togo, Lomé – Ellenzéki tüntetés volt Togóban, ahol tavaly kilenc parlamenti képviselő mandátumát függesztették fel. A tüntetők azt követelték, hogy a honatyák térjenek vissza a törvényhozásba.

 

A megmozdulás Loméban volt. A tüntetők több százan voltak, kormányellenes jelszavakat skandáltak a parlament épülete előtt. A tüntetésen jelen volt Jean Pierre Fabre, aki a Nemzeti Szövetség a Változásért ellenzéki párt vezetője, korábbi elnökjelöltje. Fabre az egyik képviselő a kilencből, akit kizártak a parlamentből. A másik nyolc honatya az ország legismertebb politikusai közé tartozik, négy évtizede szolgáltak a parlamentben. A képviselőket tavaly novemberben zárták ki, az alkotmánybíróság döntésére hivatkozva. A bírói testület azzal indokolta a képviselők mandátumának felfüggesztését, hogy azt ők maguk kérelmezték. A törvényhozók ezt cáfolták. Legutóbb a 2007-es októberi választáson szereztek mandátumot, amiről eszük ágában sincs elmondani.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez