Jövőképtelen győztesek Líbiában?

 

Líbia, Tripoli – Elkeseredettek és haragosak a Kadhafi hadseregét legyőző felkelők. Hónapokkal ezelőtt civil életüket hagyták ott a harcokért, és most, hogy győztek, úgy érzik, talajt vesztettek. Az átmeneti országvezetés elsődleges feladatának tekinti a győztesek helyzetének rendezését.

 

 Fegyveresek tüntettek Tripoliban. Ezúttal azok a katonák, akik végigharcolták az elmúlt hónapokat, és most a nem találják a helyüket és nagy valószínűséggel a pénzük is fogytán van. A tüntetők a pénzügyminisztérium elé vonultak, ahol egyébként az ideiglenes miniszterelnök éppen tárgyalt. Abdel Rahim al-Kib igyekezett megnyugtatni a géppisztolyaikat az égbe emelő harcosokat. Azt mondta nekik, hogy a civil felkelők sorsának rendezése elsőbbséget élvez minden más üggyel szemben.

 A helyzet nagyon törékeny, hiszen sokan a civil életüket adták fel azért, hogy harcba szálljanak Kadhafi ellen. Akiknek korábban is volt szakmájuk és állásuk, ha tehették, már visszatértek eredeti munkájukhoz. Ám sokan vannak, akik munkanélküliből lettek Kadhafi legyőzése után. Számukra talán az ad majd lehetőséget, ha bekerülhetnek a hadseregbe. Erre van is ígéret, de az ügy lassan halad. Az elől pedig minden hivatalos forrás kitér, hogy mi lesz a harcokban megözvegyültekkel, elárvultakkal, vagy a megnyomorodottakkal. Ezekről egyelőre azért is nagy a hallgatás, mert Líbia pénzügyi gondokkal küzd. A zárolt Kadhafi vagyonhoz nem férnek hozzá az ország vezetői.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez