Szervusz, Gábor, megváltozott a neved. Nem okozott ez gondot?
Semmi gond. Gabriel Olembe Zanmaku de Souza vagyok. 68 éves. Kongói állampolgár. Budapesten még Gabriel de Souza-nak hívtak.
Miért kellett változtatnod?
Kinshasában az a szabály, hogy minden zairei, illetve kongói állampolgárnak le kell mondani a külföldön felvett, kapott nevéről. Így hát lemondtam a Gabriel de Souza-ról és felvettem az „Olembe-t”, a nagyapám nevét.
Mikor és miért jöttél Magyarországra?
1958 óta küzdöttem a Mouvement National Congolais-ben, Patrice Lumumba politikai pártjában. Bár közelebb járok az igazsághoz, ha azt mondom, hogy a küzdelem jobbára azt jelentette, felforgatónak ítélt tartalmú könyveket nyomtak a kezembe, azokat olvastam. 1963-ban érkeztem Budapestre, hogy magyarul tanuljak, majd megkezdjem egyetemi tanulmányaimat. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen aztán az igazat megvallva, nem nagyon tudtam megérteni, hogy a különféle közgazdasági rendszerek közük miért mondják az egyikre azt, hogy magasabb rendű, tökéletesebb, mint a másik. És nem tudtam azt sem megérteni, hogy miért kell kizárólagosan az államra bízni olyan tevékenységeket, mint például a kereskedelem. Nem értettem azt sem, hogy miért kerülhetnek bajba a haverok, ha lekésnek egy KISZ-gyűlést vagy éppen egy orosz órát. Mindezek miatt elveszítettem a bizalmamat a rendszer tanításaiban, otthagytam az egyetemet. Ma már nagyon sajnálom azt a döntést.
Miért választottad Magyarországot, nem hiszem, hogy Kongóban sokat hallottál volna róla?
Ez igaz, kevesen és keveset tudnak Magyarországról. De azért vannak olyan magyarok, akiknek a híre Kongóba is eljutott. Az első Puskás Ferenc, és a 60-as években magyar edzője volt a kongói labdarúgó válogatottnak. Aztán jött Pali bácsi, vagyis dr Lassman Pál magyar orvos, aki sokat beszélt nekünk a „hazai” dolgokról. A töltött káposztáról, Bartókról, Lisztről, Petőfiről, Kossuthról. Az ő segítségével kezdtem megismerni és megszeretni Magyarországot. Így nagyon boldog voltam, hogy a francia Szocialista Pártnak köszönhetően ösztöndíjasként Budapestre kerültem. Szóval az egész Pali bácsival kezdődött, neki köszönhető, hogy baráti érzések ébredtek bennem Magyarország iránt.
Miért fontos számodra a magyar művészet, az irodalom?
Meggyőződésem, hogy a kultúrák közötti párbeszéd a legerősebb kapocs a különféle emberek és népek között, ez szolgálja leginkább egymás jobb megismerését, megértését. Hétmilliárdan élünk a Földön, ennyi szomszédunk van, és ha ki akarunk tűnni, ha azt akarjuk, hogy lássanak, megismerjenek minket, a kultúra, a művészet a legjobb eszköz a figyelem felkeltésére. Bízom abban, hogy a kultúrán keresztül nemcsak Kongóban, hanem egész Afrikában megismerik a magyarokat. Kongóban több nemzeti nyelv is létezik a hivatalos francia mellett, én lingalára fordítok. Ezt a nyelvet az UNESCO is felvette a világnyelvek listájára, csaknem harminc millióan beszélik. A számos helyi nyelv, dialektus mellett a lingalának is négy változata létezik. A nagyvárosokban használt lingalában sok a francia és az angol jövevényszó. A legutóbbi fordításomban alapvetően a vidéken használt nyelvezetre támaszkodta, amit „vegyítettem” a városival.
Hogyan kezdted el a fordítói munkát, hogyan találtak meg a Balassi karddal?
Magyarországon járva sok érdekes emberrel találkoztam, és az ország sok arcát megismerhettem. Hálás vagyok ezért a lehetőségért, élményért a sorsnak. Akkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy valamilyen módon szeretnék közreműködni a két ország, a két nép közötti barátság megteremtésében. Tenni akartam valamit az ügyért, innen jött az ötlet. Büszke vagyok arra, hogy a magyar költők az én fordításomnak köszönhetően hallathatják a hangjukat Afrika szívében.