A Fejlesztési Tanulmányok Brit Intézetének (IDS) nemrégiben közzétett munkája szerint az új vezető, Hailemariam Dessalegn irányítása alatt nem sikerült stabilizálni a politikai rendszert és a gazdasági fejlődést sem, pedig utóbbira a főleg kisméretű vállalkozásokra és kis területen termelő gazdákra épülő gazdaság elmúlt 10 évben tapasztalt eszméletlen növekedését figyelve számítani lehetett.
Bár azt is hozzá kell tenni, hogy a statisztikai adatok igazából semmit nem mondanak, hiszen honnan tudjuk, hogy a kormány által közzétett 10 százalék körüli növekedési jóslat valós adat-e és ha az, akkor mire alapozzák? Hiszen a 2015-ig jósolt fejlődési ráta Kínáéva és Indiáéval vetekszik, nem csoda, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ennek csak a felét jegyezte fel eddig az ország neve mellett. Tehát még mindig kérdéses, hogy az ország növekedése tartható-e, de közben ott a másik nagyon égető kérdés: hogy tud a Tigrinya Népi Felszabadító Front (TPLF) – vagyis a hozzá csapódó pártokkal alakított Etiópiai Népi Forradalmi Demokratikus Front (EPRDF) – egyeduralmából demokratikusnak nevezhető többpártrendszer felé kitörni az ország, főleg, hogy Meles mindent elkövetett azért, hogy erre csekély legyen az esély: oszd meg és uralkodj elven sikerrel tartotta közel magához az összes fontos állami pozíciót. Talán most, a TPLF-hez nem kötödő, délről származó utód, Dessalegn megjelenésével bekövetkezhet a várva-várt változás, csak sajnos a helyzet az, hogy vele nem igazán szimpatizálnak a kormánypárt keményvonalas, korábban Mengistu hatalma ellen harcoló öregjei, ráadásul a déli Wolaita régióból származó politikus hatása a szövetségi rendőrségben és a katonaságon belül csekély – Afrikában pedig ezek nagyon sokat számítanak.
Plusz az elmúlt 21 év során egy, annyira egy irányba mutató rendszer alakult ki, amely az azt mozgató gyakorlott és stabil Meles-kéz nélkül mindenképpen összeomlásra van ítélve, a kérdés, hogy ez milyen irányba viszi az országot – bár a fentebb említett tanulmány egyértelműen arra próbál utalni, hogy Meles halálával Etiópia regionális külpolitikai vezető szerepe jelentősen csökkenni fog, bár a világ vezető hatalmaival kialakított viszony nem fog tovatűnni napok alatt. Kínával rendkívül szoros a viszony, az Egyesült Államokkal szintén (őket még katonai bázisok fenntartásának lehetőségével is segítik), olyan általában Afrikában tradicionálisan nem annyira ismert gazdasági partnerekkel is stabil gazdasági kapcsolatok vannak, mint Törökország vagy Brazília és persze a régióban Etiópia mindenkinek a barátja.
Az átlagos etiópiai ember mondjuk igazából annak örül, hogy az ország véres múltját ismerve, ezt a hatalomátadást és átmenetet sikerült konfliktusok nélkül levezényelni, főleg a most elhunyt miniszterelnök 17 éven át tartó lázadását ismerve. Persze a fentebb már feszegetett kérdésre, hogy vajon hogyan sikerül a Meles által utódjának kiválasztott Dessalegn-nek déliként boldogulnia az északi etnikumok által dominált ERPDF-en belül, bár előzetesen az már látszik, hogy az új vezető és helyettese, az Amhara Nemzeti Demokratikus Mozgalmat irányító Demeke Mekonnen egyáltalán nem híve a törzsi származáson alapuló politizálásnak. De hogy valósítható meg egy gazdasági és politikai nyitás, ha közben az állam továbbra is igyekszik minden földet tulajdonában tudni és az összes gazdasági kulcsszektort (távközlés, energia stb.) irányítani?
Ez még kérdés ugyan, de a vezető pártfunkcionáriusok és politikai elemzők szerint a válasz csak egy lépés lesz a Meles álma felé tartó úton, azaz 2025-re az átlagos jövedelmű, fejlődő országok közé emelni Etiópiát, amely céllal az összes, tűz közelében lévő politikai szereplő (az 547 fős parlamentben 1 ellenzéki képviselő ül összesen) azonosult. Persze azért a 2025-ös cél útjában más akadályok is állnak, többek között a magas infláció és a munkanélküliség, és hiába a fejlődés, fejlődő országgá akkor lehet minősíteni egy államot, ha az egy főre jutó éves jövedelem eléri az 1026 dollárt, ami jelenleg még mindig csak 400. Az export továbbra is alacsony, egy 94 milliós országban a 3 milliárd dolláros kiviteli érték nem olyan óriási szám, főként annak ismeretében, hogy hatalmas segélyek áramlanak az országba a fejlődést fenntartandó.
A belpolitikai színtéren pedig nem csak a konkrét politikai változások okozhatnak fejtörést, hanem a mostanában egyre erősebb vallási feszültség, a muszlim kisebbség egyre hangosabban ad hangot véleményének, amely megmozdulások ellen az etióp hatóságok az iszlám szélsőségességtől való félelem okán komoly erőkkel lépnek fel. Az elmúlt hetek Addisz-Abebában muszlim tüntetések sorozatát hozták, az ország lakosságának egyharmadát jelentő iszlámhívők (főleg szufisták) azért vonultak utcára, mert véleményük szerint a kormány beavatkozik a legmagasabb muszlim irányító tesület, az Etióp Iszlám Ügyek Legfelsőbb Tanácsának munkájába – főként az állam által támogatott al-Ahbash közösség előnyben részesítésével.