A „sajgó szívű” Mubarak

Egyiptom, Kairó – Először szólt a nyilvánossághoz visszavonulása óta Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök, aki február 11-én távozott a hatalomból. Mubarak hangüzenetét az Al Arabiya hírtelevízió sugározta. Mubarak azért kért szót, mert őt és családját korrupcióval, állami pénzek elsikkasztásával vádolták meg hazájában.

 

 

Mubarak hangüzenetében azt mondta, fenntartja a jogot, hogy megvédje a saját és családja jó hírnevét az ellene felhozott vádakkal szemben. A volt egyiptomi elnök beszámolt arról, nagy fájdalommal tölti el a szívét, hogy őt és családját csalással, sikkasztással vádolják. Mubarak szerint az ellene indított lejárató kampányok és hamis vádak azt a célt szolgálják, hogy romba döntsék a politikai és katonai pályafutása során elért eredményeit, megkérdőjelezzék a becsületét. Az egyiptomi hatóságok márciusban rendelték el Mubarak és családja házi őrizetbe vételét. Mubarak hangüzenetében hangsúlyozta, hogy minden vagyona és pénze Egyiptomban van, és nincsenek bankszámlái külföldön. A szükséges papírokat pedig már elküldte az államügyésznek, aki elrendelte házi őrizetbe vételét.

 

Pontosan két hónappal ezelőtt, február 11-én mondott le Hoszni Mubarak az elnökségről. A vörös-tengeri sharm el-sheikhi villájába húzódott vissza. Hollétéről és egészségi állapotáról számos pletyka látott napvilágot. A hatalomból való távozása után rengeteg támadás érte a volt elnököt. Sokan emberölés miatt szeretnék bíróság elé állítani. Mások viszont a vagyonosodását vizsgálnák, mert szerintük állami pénzből gazdagodott meg. Törvénytelen módon.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez