Harare – A gyakori áramszolgáltatás-kimaradás és az apadozó vízkészletek ellenére, az elmúlt évben közel 50%-al…
globoadmin írásai
A francia szenátus is betiltotta a burkát
A képviselőház után a francia szenátus is megszavazta az arcot elfedő kendők betiltását, a főként…
Ghana: 2.1 millió dollár a hallgatók képzésére
Több mint 2 millió dollárt invesztál Ghana a következő években a geológus hallgatók képzésére Nyugat-Afrika…
Angolai-magyar üzleti találkozó Budapesten
Amint azt már hírül adtuk, Dr. Aguinaldo Jaime, az Angolai Nemzeti Magán Befektetési Ügynökség (ANIP)…
Újabb vizsgálat a ’94-es ruandai elnöki merénylet kapcsán
Kigali – Francia nyomozók újfent kutatják, ki a felelős a ’90-es években lezajlott ruandai népirtás…
Újból vizsgálatot indítanak az adoptációs botrány ügyében
Freetown - Sierra Leone szociális ügyekért felelős minisztere új vizsgálat indítását jelentette be egy 13…
Különleges beszámoló: a szomáliai menekültek megpróbáltatásai
A szétdúlt Szomáliát naponta hagyják el a környező országokban békés megélhetést remélő emberek. Nagyrészt a…
Bissau Guinea: haderő átalakítás – angolai szakértői támogatással
Az angolai hadsereg bejelentette, hogy az ismételten problémákkal küzdő Bissau Guinea számára szakértőket ajánl fel,…
ENSZ: közel másfél millió szomáliai menekült
Napjainkban Afganisztán, s Irak után a Szomáliát elhagyó menekültek száma a legmagasabb. Augusztus végén már…
Megalázva és üldözve Budapesten – egy kenyai lány vallomása
Budapest liberális, kozmopolita hely, hallhatjuk hol negatív felhanggal, hol elismerésképpen. De mit érzékel ebből egy…