A Közel-Keletnek megvan a válasza a "jeges vödör kihívásra". Csak ez víz helyett tüzet tartalmaz,…
Szokatlanul reagálhat az újabb szankciókra Moszkva
Az orosz jegybank készen áll a szokásostól eltérő monetáris politikai eszközök alkalmazására is, hogy ellensúlyozza…
Meghalt az első számú lázadóvezér Szomáliában
Afrika legveszélyesebb és egyben legkeresettebb terroristavezetője egy légicsapás során halt meg.
Az amerikaiak megölték az al Shabab vezérét
A Pentagon szóvivője bejelentette, hogy a szomáliai szélsőséges iszlamista szervezet, az al-Shabab vezetője, Ahmed Abdi…
Ez Oroszország Achilles-sarka
Fél évvel ezelőtt a nemzetközi sajtó Oroszországgal kapcsolatos híreinek jelentős része az észak-kaukázusi terrorfenyegetésekkel volt…
Nevadában építi fel ötmilliárdos gigagyárát a Tesla
A kaliforniai autógyártó cégnek az állam több mint egymilliárd dolláros adókedvezményt kínált, csak hogy náluk…
Peking hálás, a Dalai Láma nem utazik
Peking üdvözölte, hogy a Dél-afrikai Köztársaság nem adott beutazási engedélyt a Dalai Lámának, aki a…
Vallásrendőrség bukkant fel egy német városban
A németországi, pontosabban a Rajna vidékén élő, szalafista szubkultúra már régóta ismeretes arról, hogy tagjai…
Holttestek a folyosón – Helyszíni beszámoló Donyeckből (videó)
Bár már napok óta szólt a sajtó a fegyverszünetről, amit ma Minszkben alá is írtak,…
Megörökítették, ahogy életében először hangokat hall
Az ausztrál Lachlan Lever születésétől fogva nem hallott semelyik fülére, de hét hetesen kapott egy…