Ezt a török nagyváros első embere jelentette be röviddel ezelőtt.
Egyre több a heroinfüggő menekült gyerek Svédországban
Egy svéd drogambulancia beszámolója szerint az elmúlt két évben érkezett kiskorúak körében folyamatosan növekszik a…
A bor vörös vagy fehér, de nem kék!
Hiába volt izgalmas és divatos, hiába adtak el belőle 100.000 üveget tavaly nyáron, végül betiltották…
Szaúd-Arábia (nem is annyira titkos) csodafegyvere
Szaúd-Arábiában már 1990 óta folyik az a program, melyben nem éppen gazdag országokból fogadnak sziámi…
Három oroszlán marta halálra az állatorvost és asszisztensét
A három oroszlánt az őrök lelőtték a vadasparkban Jordániában, azt követően, hogy kiszabadították az állatorvost…
A globalizáció mellett és a protekcionizmus ellen lép fel a kínai elnök Davosban
Hszi Csin-ping az első kínai vezető, aki részt vesz a világgazdasági fórumon a svájci városban.
Háromnapos hétvégével pörgetnék fel a termelékenységet Japánban
A Yahoo Japan már eddig is öt szabadnapot adott a dolgozóinak egy hónapban. Most a…
Közelharc a repülőn – videó
Még a múlt héten kellett kényszerleszállást végrehajtania Isztambulban egy Bejrútból Londonba tartó járatnak. Két utas…
Afrika legszebb vízesései
A kontinens legszebb vízeséseit mutatjuk be.
Szereti az állatokat? Akkor ezt az öt turistalátványosságot kerülje el!
A turistákat kiszolgáló vadállat-bemutatókért sokan fizetnek, az igazi árat azonban azok fizetik meg, akikkel végrehajtják…



