Stabilitás és reformok – 13 éve a trónon Marokkó királya

Marokkó, Rabat – A reformok folytatását ígérte trónra lépésének 13-ik évfordulóján VI. Mohamed. A marokkói király az elmúlt több mint egy évtizedben óvatos lepésekben egyre szélesebb körű alkotmányos demokráciát épített ki.

Ünnepi trónbeszédében VI. Mohamed a következő időszak fő céljaként a jog érvényesülését, a regionalizációt, és a helyi kormányzás erősítését nevezte meg. Ehhez az ideológiai, erkölcsi alapot a mérsékelt szunnita iszlám szolgáltatja. Trónra lépése után a várakozásokkal szemben erőt és a megbékélés jeleit mutatta. Leváltotta Driss Basri belügyminisztert, aki korábban 20 évig vitatható módszerekkel tartott rendet a királyságban. Ezzel egy időben hazaengedte Abraham Serfaty ellenzéki gondolkodót. Az elmúlt 13 évben számos közjogi reformot indított, ezek közül a legnagyobb jelentőségűnek a 2004-ben elfogadott családtörvény számít, ezt majd csak a tavaly elindított alkotmányreform írhatja felül.Külpolitikájában elmélyítette az Egyesült Államokkal és Franciaországgal való viszonyát. Ma már mindkét országban erős, megbízható szövetségesként tartják számon. Nagyon óvatos lépésekkel igyekszik oldani a Nyugat-Szahara miatt Algériával fennálló feszült viszonyt. Gazdaságilag is fellendülés jellemzi uralkodásának 13 évét. Igaz, kritikusai azt is megjegyzik, hogy még mindig nagyjából ötmillió ember él napi egy eurónál kevesebből.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez