Mint a filmeken – 72 órát kapott Mali ideiglenes kormányfője

Mali, Bamakó –  Mali átmeneti elnöke, Dioncounda Traore ismét bizalmat szavazott Cheick Modibo Diarra miniszterelnöknek, akit korábban többször is lemondásra szólítottak fel Bamakóban. Diarra 72 órát kapott az elnöktől, hogy összeállítsa az új kormányt – mondta Amadou Konate miniszterelnöki tanácsadó a Reuters hírügynökségnek.

Az elnöki hivatal is megerősítette, hogy Cheick Modibo Diarra látja el ismét a kormányfői teendőket az országban. A miniszterelnök feladata, hogy nemzeti egységkormányt hozzon létre, amelybe több ellenzéki politikust is bevonnak, annak érdekében, hogy az új kabinet szélesebb támogatásra tegyen szert a társadalom körében.  

A fővárosban nemrég békemenetet tartottak, amelyen a becslések szerint 60 ezer ember vett részt. A résztvevők teljesen megtöltötték a Nemzeti Stadiont, ahol békéért és a nemzeti, illetve a területi egységért imádkoztak. 

Mali északi régióját jelenleg a radikális iszlamista MUJAO szervezet irányítja, amelynek az Ansar Dine és az AQIM is tagja. A radikális iszlamisták bevezették a térségben az iszlám igazságszolgáltatást. Bamakóban  márciusban váratlan katonai puccs történt. Külföldön hatalmas felháborodást váltott ki a fordulat, de Maliban sokan támogatták a katonák akcióját. Sokak szerint Maliban a politikai osztály olyannyira korrupt volt, hogy csakis egy puccsal lehetett kisöpörni a tagjait.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez