Algéria határzárral szállhat be az Észak-Mali elleni katonai intervencióba

Franciaország, Párizs – Algéria kész lezárni a határt Malival, ha elkezdődnek a hadműveletek Mali északi részének visszaszerzésére. Ezt egy párizsi konferencián jelentette be a Nyugat-Afrikai Államok Közössége (ECOWAS) Bizottságának elnöke.

Algériának 1400 kilométer hosszú a közös határa Malival. A katonai beavatkozást tervező afrikai és nyugati államok abban bíznak, hogy Algír, ha mással nem is, de a határ lezárásával segíti majd a hadműveleteket. Algéria hivatalosan továbbra is a tárgyalásos rendezés híve, ezt a napokban ismét hangsúlyozta.

Az ECOWAS bizottságának elnöke a határzárral kapcsolatos optimizmusát arra alapozza, hogy Algéria minden egyeztetésen részt vett és kifejthette álláspontját a Mali északi részét megszállva tartó fegyveres csoportok ellen indítandó katonai beavatkozás kapcsán.

Legutóbb a hétvégi ECOWAS csúcson beszéltek a tervekről és a korábbi 3200 fős katonai kontingens létszámának 5500 fősre emeléséről döntöttek.

Észak-Malit április óta szélsőséges iszlamista fegyveres csoportok, közöttük az al-Kaida észak-afrikai szárnya tartja megszállva.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez