A DNS teszt igazolta: Abu Zeid, az al Kaida emírje Maliban, halott!

Mali, Franciaország –  Március elsején jelentette ki büszkén Csád elnöke, hogy katonái Mali északi részén megölték az AQIM helyi vezérét, a 46 éves Abu Zeidet. Párizsban óvatosan fogadták a bejelentést, hiszen az al Kaida észak-afrikai szárnyának legendás parancsnoka titokzatos életet élt.

Nagyon kevesen ismerték igazán az AQIM vezérét, aki birodalmát Mali északi részén építette ki. A szakállas vezér, aki jóval idősebbnek látszott koránál, Algériában született és ott is kezdte pályafutását az iszlamista szervezetekben. Ezért a francia csapatok, amelyek DNS mintát vettek a holttestről, Algériába küldték ellenőrzésre a leletet. Algériában Abu Zeid közeli rokonaitól ugyancsak DNS mintát vettek és ennek alapján Algírban megerősítették: a csádi csapatok valóban az AQIM legendás főnökét ölték meg Mali északi részén.
  Nemrég az AQIM azt közölte, hogy kivégzett egy francia túszt bosszúból azért, amit a franciák és szövetségeseik Maliban műveltek. Lehet, hogy az al Kaida észak-afrikai szárnya így reagált vezérének halálhírére. Abu Zeid szervezte azt a túszejtő akciót, melynek során hét franciát fogtak el Nigerben még 2010-ben.Ezek a túszok az Areva francia társaság munkatársai voltak. Az AQIM nem közülük végzett eggyel, hanem egy olyan francia túszt ölt meg, aki feltevésük szerint a francia titkosszolgálat tagja. Őt egy társával együtt 2011 őszén fogták el Mali északi részén. Társa, Serge Lazarevic magyar származású, a Vajdaságban született. Hírek szerint a francia titkosszolgálat megbízásából jártak Mali északi részén nem sokkal azelőtt, hogy az iszlamista milíciák elfoglalták volna a területet. A francia csapatok és szövetségeseik az idei év elején indítottak offenzívát az iszlamista erők ellen Maliban és ennek során ölték meg az AQIM vezérét, Abu Zeidet Mali északi részén.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez