Morszi dacol a hadsereggel

Az egyiptomi elnök elutasította a hadsereg ultimátumát, amelynek értelmében 48 órát kaptak a politikai riválisok, hogy megoldják a válságot. Egyiptomban vasárnap óta milliók követelik az egy éve hatalmon lévő elnök lemondását.

Az elnök továbbra is saját elképzelései és tervei szerint dolgozik azon,, hogy megteremtse a nemzeti megbékélést az országban. Az egyiptomi elnöki hivatal jelezte, hogy a hadsereg nem egyeztetett az elnökkel, amikor 48 órás ultimátumot adott a krízis rendezésére. Az elnöki hivatal álláspontja szerint a hadsereg intézkedése csak „zavart keltett” a társadalom körében.   Közben az egyiptomi állami hírügynökség azt jelentette, hogy Mohamed Kamel Amir külügyminiszter benyújtotta lemondását. A politikai feszültségek miatt, az idegenforgalmi, a kommunikációs, a vízügyi és az igazságügyi miniszter már korábban távozott tisztségéből. 

Nincs megállás

A tüntetések folytatódnak az országban. A BBC azt jelentette, hogy éjszaka Szuezben fegyveres összecsapásra került sor. Halálos áldozatokról és sérültekről nem érkeztek hírek. Az iszlamisták a Kairó Nasr negyedében található Rab’ah al-Adawiyah mecsetnél gyülekeznek. A Muzlumán Testvériség egyik magas rangú vezetője, Muhammed al-Biltaji felszólította híveit országszerte, hogy családtagjaikkal együtt vonuljanak az utcára és támogassák Morszi elnököt szorongatott helyzetében.

Az ellenzék is kitart

A vasárnap óta tartó országos tiltakozó megmozdulásokat a Tamarod – „Lázadó” – mozgalom szervezte, amely 22 millió aláírást gyújtott össze, hogy lemondásra bírja Morszi elnököt. Az ellenzéki mozgalom álláspontja szerint az iszlamista elnöknek azért kell távoznia a hatalomból, mert egy éves elnöksége alatt rendkívül sokat romlott a közbiztonság és a gazdaság állapota. A mozgalom azt is kifogásolja, hogy az elnök gyakorlatilag nem tett semmit annak érdekében, hogy csökkentse a munkanélküliséget és a szegénységet. Szerintük a Morszi elnök megfosztotta az egyiptomi népet a méltóságától.   

Mit mond, mit lép a hadsereg?

Közben a hadsereg kiadott egy második közleményt a hivatalos Facebook oldalán. A szerzők óvatosan fogalmaznak, mint írják, a fegyveres erők nem akarnak kormányozni és nem akarnak kilépni eredeti szerepkörükből. A hadsereg (jobban mondva irányítói) óvatosságára jellemző, eddig egyetlen szóval sem említette, hogy Morszinak távoznia kellene. Csak éppen 48 órát adott a szembenálló erőknek nézetkülönbségeik rendezésére, ellenkező esetben a saját, mármint a katonai rendezési terv lép életbe, amelynek tartalmáról egyelőre semmit nem lehet tudni. A hadsereg megerősítette jelenlétét a fővárosban és más nagy városokban, ahol zajlanak az ellenzéki tüntetések. Kairóban katonák ellenőrzik a stratégiai fontosságú helyeket és kormányzati épületeket. A Tahrir tér felett pedig katonai helikopterek köröznek.

606x341 230422 egypt-army-gives-politicians-48-hour

Mimit vár a hadseregtől?

A hadsereg megítélése az egyiptomi társadalomban ellentmondásos. Sokan hősöknek kijáró tisztelettel tekintenek a katonákra, miután 2011. február 11-én eltávolították Mubarakot a hatalomból. Mások viszont elítélik a hadsereget, mert szerintük a tábornokok túlságosan is ragaszkodnak a hatalomhoz és különböző privilégiumaikhoz. A valóságban a hadsereg a legerősebb intézmény az országban, amely komoly politikai befolyása mellett jelentős gazdasági érdekeltségekkel is rendelkezik, ezekről nem is hajlandó lemondani.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez