Elítélte az ENSZ BT a két francia újságíró meggyilkolását

A Radio France Internationale (RFI) francia rádióállomás két újságíróját szombat délután egy órakor hurcolták el ismeretlen fegyveresek Kidal város központjából.

 

Ghislaine Dupont és Claude Verlon szitává lőtt holttestét nem sokkal később a várostól néhány kilométerre meg is találták.

 

Határozottan elítélte az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT), hogy elraboltak és megöltek két francia újságírót Maliban. A testület által helyi idő szerint szombaton kiadott közlemény szerint a BT tagjai együttérzésüket fejezték ki az áldozatok hozzátartozóinak, valamint a francia kormánynak.A dokumentumban hangsúlyozták, hogy a nemzetközi humanitárius jog értelmében, a fegyveres konfliktusok körzetében dolgozó újságírókat, a média dolgozóit civileknek kell tekinteni, és eszerint kell bánni velük, tiszteletben kell tartani jogaikat és meg kell védeni őket. A közleményben minden érintett féltől követelték, hogy tartsa tiszteletben ezeket a kötelezettségeit.

A BT egyben azt követelte Malitól, hogy indítson azonnali vizsgálatot és állítsa bíróság elé a felelősöket.A Bamakótól 1500 kilométerre északnyugatra fekvő Kidal város a tuareg kisebbség, illetve annak politikai és katonai szervezete, az Azavadi Nemzeti Felszabadítási Mozgalom (MNLA) fellegvára.A két francia újságíró abból az alkalomból érkezett a városba és készített riportokat, hogy két évvel ezelőtt hozták létre az Azavadi Nemzeti Felszabadítási Mozgalmat. Ghislaine Dupont tapasztalt újságírónő volt, több éve az RFI Afrika-szakértője. A júliusban és augusztusban tartott elnökválasztás idején már járt Kidal városban. Ezúttal kedden utazott Bamakóból Kidalba, hogy a rádió november 7-re és 8-ra tervezett műsorába készítsen anyagokat.Helyszíni beszámolók szerint szombat délben az Azavadi Nemzeti Felszabadítási Mozgalom egyik helyi vezetőjével készítettek riportot, s mikor távoztak, több fegyveres betuszkolta őket egy terepjáróba.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez