Golyóálló üveg védi a külföldi vezetőket Mandela búcsúztatásán

Az állami búcsúztató elkőkészületei javában zajlanak a sowetói stadionban, csaknem 100 állami vezető jelezte részvételét.

 

Nelson Mandela búcsúztatására gyászolók tömegeit várják – jelentette az AP amerikai hírügynökség a helyszínről. Csaknem száz állami vezető jelezte részvételét a keddi gyászszertartáson a sowetói FNB-stadionban. Ugyanebben a stadionban, a 2010-es labdarúgó világkupa záróünnepségén tartotta utolsó nyilvános beszédét Mandela. A Dél-afrikai Köztársaság első fekete bőrű elnöke, a faji megkülönböztetés elleni küzdelem ikonikus alakja múlt csütörtökön hunyt el. Mandelát 95 éves korában, johannesburgi otthonában érte a halál, hosszú betegeskedés után.

 

A stadionban hétfőn, kevesebb mint húsz órával az esemény kezdete előtt javában zajlottak az előkészületek. Munkások egy emelvény felállításával foglalatoskodtak. A külföldi vezetők – köztük Barack Obama amerikai elnök és Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár – védelmére golyóálló üveget szereltek fel. Mint azt Solomon Makgale rendőrségi szóvivő elmondta, a 95 ezer férőhelyes sportcsarnok közelében több ezer rendőr fogja irányítani a forgalmat, biztosítani a gyászolók biztonságát és segíteni a magas rangú vendégek testőreinek munkáját. A biztonsági intézkedések megtervezésében részt vesz egy rendőrökből, diplomatákból és a titkosszolgálat munkatársaiból létrehozott egység is. A rendőrök munkáját mintegy ezerötszáz biztonsági őr is segíti.

A stadion környékén kedden több kilométeres körzetben lezárják az utakat. Több más, közeli stadionban szintén kivetítőket szereltek fel arra az esetre, ha az FNB-stadion megtelne. A keddi gyászszertartás után három napon át, péntekig a dél-afrikai kormány pretoriai székhelyén ravatalozzák fel az elhunyt politikust. Temetését vasárnap tartják Qunuban, abban a faluban, ahol nevelkedett és ahol élete vége felé visszavonultan élt. A fokvárosi parlamentben hétfőn emlékülést tartottak Mandela tiszteletére. Eközben a parlament épülete előtt Mandela tisztelői virágokat és üzeneteket helyeztek el egy a Nobel-békedíjas emberi jogi harcos nagyméretű arcképe előtt, kórusok énekeltek, egy nagy képernyőn Mandela egyik parlamenti beszédéről készült képsorok peregtek.

Obama az ifjabb Bush és Hillary Clinton társaságában utazik 

Volt hivatali elődje, George W. Bush és Hillary Clinton exkülügyminiszter társaságában indult el Nelson Mandela búcsúztatására hétfőn Barack Obama az amerikai elnöki különgéppel. Két másik volt amerikai elnök, Jimmy Carter és Bill Clinton külön utazik Johannesburgba. Az Egyesült Államok még életben lévő volt első számú vezetői közül egyedül idősebb George Bush nem lesz ott a keddi emlékszertartáson, megromlott egészségi állapota miatt. Az amerikai elnökök ritkán szoktak együtt megjelenni, a mostani alkalom tehát a különleges megbecsülés jele a csütörtökön 95 éves korában elhunyt Mandela iránt.

Barack Obama összesen három napig marad távol Washingtontól. Az elnöki különgépen utazó delegációban jelen van a jelenlegi és az előző first lady, Michelle Obama és Laura Bush is. Az Air Force One 16 óra alatt teszi meg az utat az Andrews légi bázis és Johannesburg között. A repülőút feltehetően a leghosszabb idő lesz, amelyet Obama és Bush valaha is együtt tölt majd. A két politikus között a 2008-as választás idején elmérgesedett viszony az elmúlt évek során szívélyessé alakult. Az ifjabbik Bush politikai örökségének fontos része, hogy az általa kezdeményezett PEPFAR program támogatást nyújt az afrikai AIDS-betegeknek. Obama, az Egyesült Államok első afroamerikai elnöke bevallottan Mandela rasszizmus elleni küzdelmének hatására kezdett el politizálni.

A jelenlegi és a volt francia elnök is részt vesz a gyászszertartáson

A nemzteti összetartozás jelképeként, felülemelkedve a pártvitákon Francois Hollande francia államfő mellett elődje, Nicolas Sarkozy is részt vesz a néhai dél-afrikai elnök johannesburgi gyászszertartásán, de a két politikus nem együtt fog utazni – jelentette be hétfőn a francia elnöki hivatal. A köztársasági elnök a hét végén hívta meg a 2012-es elnökválasztáson legyőzött ellenfelét a búcsúztatásra. Sarkozy – akit egyébként a pretoriai hatóságok is meghívtak – az utódával közismert rivalizálás ellenére azonnal elfogadta a meghívást. A személyeskedésektől sem mentes kampány után a két politikus Hollande államfői beiktatása óta nem mutatkozott együtt.

Az Elysée-palota közlése szerint Hollande és Sarkozy a keddre virradó éjjel egy időben, de nem egy Airbuson, hanem külön-külön, két Falcon típusú kis utasszállító gépen fog utazni, amelyeket az elnökség rendszeresen bérel az államfő útjaihoz. Hivatalos források “gyakorlati, technikai és gazdasági okokkal” magyarázták, hogy a volt és a jelenlegi államfő nem egy légtérben fogja tölteni a közel 13 órás repülőutat. A két gép ugyanakkor egyszerre fog landolni Johannesburgban, s ez lesz a volt és a jelenlegi francia köztársasági elnök első közös külföldi útja – hangsúlyozta az elnökség. “Hogy 11 órát töltsön (Sarkozy) együtt az egész szocialista bagázzsal, azért az fura lett volna” – mondta a BFM hírtelevízióban Pierre Charon jobbközép ellenzéki szenátor.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez