Murszit azzal vádolják, hogy információkkal látta el Iránt

Az egyiptomi ügyészség azzal vádolja Mohamed Murszit, az ország megbuktatott elnökét az ellene folyó kémkedési perben, hogy Egyiptom destabilizálása érdekében információkkal látta el a befolyásos iráni Forradalmi Gárdát.

A per előző vasárnap kezdődött, a tárgyalást azonban az ülést vezető bíró akkor egy héttel elnapolta, mert Murszi ügyvédei kivonultak a tárgyalóteremből.

A gyanúsítottak a vádirat szerint titkos információkat adtak át egy külföldi országnak, a vádhatóság azonban nem közölte, hogy pontosan melyik országról van szó. “A vádlottak emellett Egyiptom biztonságának és stabilitásának megrendítésére biztonsági jelentéseket juttattak el az iráni Forradalmi Gárdának” – állította az ügyészség.

Az egyiptomi hatóságok Murszi mellett az őt támogató Muzulmán Testvériség iszlamista szervezet további harmincöt, “terroristának” nevezett tagját fogták perbe, akik 2005-ben állítólag szélsőségeseket szándékoztak a Gázai övezetbe küldeni, hogy ott a Hamász palesztin iszlamista szervezet segítségével, a Hezbollah libanoni síita milícia és az iráni Forradalmi Gárda által katonai kiképzésben részesüljenek, majd Egyiptomba visszatérve a Sínai-félszigeten működő terrorcsoportokhoz csatlakozzanak. Bíróság elé állították többek között Mohamed Badíét, a Muzulmán Testvériség vezetőjét és helyettesét, Hairat es-Sátert. A vádlottakra halálbüntetés is kiszabható.

A vádlottaknak egy hangszigetelt üveggel borított ketrecben kellett lenniük az ülés alatt. A helyszínen lévő újságírók arról számoltak be, hogy az iszlamista vezetők visszautasították az ellenük felhozott vádakat és azt skandálták, hogy: “Hamis, hamis!”. A bíróság ezúttal február 27-re napolta a tárgyalást.

A hadsereg tavaly július 3-án buktatta meg Mohamed Murszi elnököt, az iszlamista mozgalom hívei azóta rendszeresen tüntetnek az országban, nem ritkák a demonstrálók és a hadsereg közötti összecsapások, amelyekben eddig több mint ezer ember vesztette életét.

Murszit megbuktatása óta börtönben tartják fogva. Az exelnök ellen a hatóságok további három pert indítottak börtönszökés szervezése, híveinek gyilkosságra uszítása és a bíróság megsértése miatt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez