A dalai láma helyi képviselője elmondta: nem hivatalosan, telefonon tudatták vele a hatóságok, hogy megtagadják a vízumot a tibeti buddhisták száműzetésben élő szellemi és vallási vezetőjétől – olvasható a Cape Times című fokvárosi napilap csütörtöki számában.
A tibeti emigráns kormány szóvivője sajnálatosnak nevezte, hogy a dél-afrikai kormány nem részesíti ugyanabban az elbírálásban a nagy tiszteletnek örvendő vezetőt, mint más Nobel-békedíjasokat.
A hatóságok tagadták, hogy már döntés született volna az ügyben, és közölték, hogy az indiai száműzetésben élő dalai láma vízumkérelme beérkezett Dél-Afrika újdelhi külképviseletére és azt a szokásos eljárás keretein belül fogják elbírálni.
Az éves csúcstalálkozót októberben tartják Fokvárosban. Desmond Tutu dél-afrikai emberi jogi harcos, volt fokvárosi anglikán érsek szerint több Nobel-békedíjas is bejelentette, hogy nem vesz részt a találkozón, ha a dalai lámát nem engedik be az országba.
“Reméljük, hogy a kormány megadja a vízumot és ezáltal megkíméli Dél-Afrikát a nemzetközi megszégyenüléstől” – mondta a rendezvényt szervező Patricia de Lille, Fokváros polgármestere.
A kormány bírálói szerint Dél-Afrika erőteljes kínai nyomásra hozta meg döntését. Peking rendszerint dühösen reagál, ha külföldön fogadják az általa veszélyes szeparatistának tartott dalai lámát. A vallási vezető egy ideje nyilvánosan lemondott Tibet függetlenségének követelésétől, azóta vallásszabadságot és tényleges autonómiát szorgalmaz a tibetieknek. Kína ennek ellenére továbbra is azzal vádolja a dalai lámát, hogy el akarja szakítani Tibetet Kínától.
A tibeti buddhisták vezetője 1996-ban és 2004-ben járt már Dél-Afrikában, 2009-ben azonban arra hivatkozva nem kapott beutazási engedélyt a Nobel-békedíjasok csúcstalálkozójára, hogy jelenléte elvonná a figyelmet az országban rendezett labdarúgó-világbajnokságról. A vallási vezető ezután részt akart venni a Desmond Tutu 80. születésnapja alkalmából 2011 októberében rendezett ünnepségen, a kormány azonban akkor is megtagadta tőle a vízumot.