Elnökválasztás Tunéziában

Megnyíltak a szavazóhelyiségek vasárnap reggel 8 órakor Tunéziában, és megkezdődött az észak-afrikai ország történetének első szabad elnökválasztása, csaknem négy évvel a 2011. januári forradalom után, amely az “arab tavasz” kezdete volt – jelentették a hírügynökségek.

 Közel 5,3 millió szavazó járulhat az urnákhoz, hogy kiválassza a 27 induló közül, ki legyen a következő államfő. A favorit a 87 éves Bedzsi Kaid esz-Szebszi, akinek világi Nidáa Tunisz (Tuniszi Felhívás) pártja nyerte meg az október végi törvényhozási választásokat, valamint a távozó elnök, Monszef Marzúki, a 2011-ben megbuktatott és elmenekült Zin el-Abidin Ben Ali államfő történelmi ellenfele. A veterán Szebszi egyébként Ben Ali egypárti uralma idején is tisztséget viselt.

Ben Ali több egykori minisztere van az indulók között. Öt jelölt időközben, a kampány különböző időszakaiban visszalépett a megmérettetéstől. Az októberi választások alapján második legerősebb párt, az iszlamista Ennahda (Újjászületés), amely 2011 végétől 2014 elejéig kormányozta az országot, úgy döntött, hogy egyik indulót sem támogatja.

A voksolás délután 5 óráig tart, az eredményeket legkésőbb november 26-ig ismerteti a választási bizottság. Ha az első fordulóban egyik induló sem kapja meg a szavazatok abszolút többségét, december végén újabb forduló lesz. A legtöbb elemző szerint nem lesz döntés az első fordulóban, sem Szebszi, sem Marzúki nem jut abszolút többséghez.

Ez az első eset, hogy a tunéziaiak szabadon választhatják meg államuk vezetőjét. Az 1956-os függetlenné válástól a 2011-es forradalomig az országnak csak két elnöke volt. A függetlenség atyja, Habíb Burgiba előbb népszavazásokkal tartatta magát a kormányrúdnál, majd 1975-ben “örökös elnök” lett, Ben Ali pedig, aki 1987. november 7-én megbuktatta őt, hatalmának 23 alatt rendre meghamisította a választások eredményeit, mígnem 2011. január 14-én Szaúd-Arábiába menekült a népharag elől.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez