Mubarak-per: halálos áldozata és több sérültje van a tüntetéseknek

Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt szombaton felmentették a 2011-es forradalom alatt történt emberölésekkel kapcsolatos vádak alól.

 Egy ember meghalt és tucatnyian megsérültek a Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök ellen hozott felmentő ítélet után kezdődött összecsapásokban Kairó központjában – jelentette vasárnapra virradóra az egyiptomi média.

A híradások szerint a sérültek közül öten tüntetők, a többiek rendőrök. Megsérült a kairói biztonsági szolgálat igazgatója is. A rendőrség mintegy száz embert előállított a Tahrir téri összetűzések idején.

Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt szombaton felmentették a 2011-es forradalom alatt történt emberölésekkel kapcsolatos vádak alól. A kairói rendőrakadémia épületében tartott tárgyaláson a Mubarak-éra utolsó belügyminiszterét, Habíb el-Adlit, valamint a belbiztonsági szolgálatok hat magas rangú tisztségviselőjét is ártatlannak nyilvánították.

A bíróságnak egyebek mellett arról kellett állást foglalnia, hogy az exelnök elrendelte-e több száz tüntető meggyilkolását a három évtizedes uralmának végéhez vezető, 2011-ben kirobbant felkelés során. Tizennyolc kormányellenes megmozdulás alatt összesen közel kilencszáz ember vesztette életét, Mubarak felelőségét mindazonáltal csak 239 demonstráló erőszakos halálával kapcsolatban vizsgálták.

Az ítélet kihirdetése után a tüntetők összeütközésbe kerültek a rendőrökkel, akik könnygázzal és vízágyúkkal próbáltak feloszlatni a legalább ezerfős tömeget a Tahrír tér környéki utcákban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez