Hindu Kába kő miatt tartóztattak le egy férfit Szaúd-Arábiában

Hindu szimbólumokkal telerakott Kába kő és a mekkai mecset helyén pedig egy hindu templom. Szaúd-Arábiában ilyen képet tett közzé egy indiai férfi a közösségi oldalán. A Perzsa-öböl menti monarchia hatóságai nem voltak elragadtatva a képtől, és a vallási rendőrség szinte azonnal közbelépett.

Az indiai férfit a repülőtéren tartóztatták le. Azzal védekezett, hogy nem akart ilyen jellegű képet megosztani. Egyszerűen rákattintott egy képre, amit “like”-olni kellett ahhoz, hogy megnézze. Ezután a Facebook-adatlapján folyamatosan jelentek meg hasonló képek, anélkül, hogy ő fent lett volna az interneten és megosztotta volna azokat. Ez azonban nem hatotta meg a hatóságokat, akik bűnösnek találták az új törvények értelmében, mivel szerintük “támadó képeket” közölt. Ítélet valamikor a napokban fog születni.

Az új szaúdi törvények értelmében minden olyan kép, írás vagy hangfájl, amely sérti az iszlámot vagy az uralkodóházat, tilos az országban. Ha valaki részt vesz egy ilyen anyag megírásában, terjesztésében, reklámozásában vagy akár tárolásában, akár öt évre és több millió dolláros pénzbüntetésre ítélhetik.

Az, hogy vannak, akik a Kába követ nem az iszlám, hanem a hindu vallás egyik szent ereklyéjének tartják, nem számít újdonságnak. Pár éve ugyanis olyan nézet kezdett terjedni Indiában, miszerint a kő eredetileg a Hindusztáni félszigetről származik, és az “ős-hinduk” egyik fő vallási tárgya volt. A mozgalom tagjai szerint a Kába elnevezés az egyik legrégebbi, indoeurópai nyelvcsaládhoz tartozó nyelv, a tamil Kabaaliswaran-templom rövidítéséből származik, a Kabali pedig Sívát jelöli. A nézet egyik legismertebb terjesztője egy Purusottam Nages Oak nevű, gyakran szélsőséges nézeteket valló író volt, aki a többi közt azt is megírta, hogy a Vatikánban is működött egykoron egy Síva-templom, muszlimok rabolták el a Kába-követ, és a Tadzs Mahal is eredetileg hindu szent helynek készült.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez