„Jobb tehénnek születni, mint nőnek”

India egyik legjelentősebb szövetségi államában öt év börtön jár marhahús birtoklásáért és forgalmazásáért.

Indiában a szarvasmarha, a mi hétköznapi fogalmaink szerint a tehén, szent állat. Több szövetségi államban tiltják a tehenek levágását. Mostantól ez Maharastra államban is tilos. Sőt öt éves börtön vár arra, aki marhahúst birtokol vagy forgalmaz. Érdekes, hogy miért most született meg a törvényt. Maharastra helyi parlamentje már húsz éve megszavazta ezt a javaslatot. De valahogy azóta sem került az államfő elé aláírásra. Most ez megtörtént, és Pranab Mukherjee aláírta a törvényt, amely így életbe lépett. Maharastra államban a hindu nacionalista BJP párt van hatalmon, e formációhoz tartozik Narendra Modi kormányfő is. A dolog érdekessége, hogy Maharastra államban van India üzleti, gazdasági központja, Mumbai is.

Az indiai internetes fórumokon óriási visszhangja volt az új törvénynek. A vallásos hinduk üdvözölték, de sok, világibb felfogású netező élesen bírálta. Volt, aki azt írta: „…Indiában ma jobb tehénnek születni, mint nőnek”. Ezzel nem csak a nemi erőszakra célzott a szerző, hanem arra is, hogy a terhesség-megszakításra leginkább akkor kerül sor, ha a születendő gyermek – lány. A tilalom egyébként nem vonatkozik a tehén távoli rokonára, a bivalyra. Egyes szakértők szerint a bivalyhús semmivel sem rosszabb, sőt… A marhahús ágazat egyébként a muzulmán kisebbség kezében van Indiában, ahol az 1,2 milliárdos össznépesség 13 százalékát alkotják a muzulmánok.

(Fotó:GettyImages)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez