Történelemre tanítja Merkel a japánokat

Merkel német kancellár Japánban a közös háborús múltról beszélt azt hangsúlyozva, hogy a kibékülés a többi néppel csakis úgy lehetséges, ha őszintén bocsánatot kérnek a múlt bűnei miatt.

Idén lesz hetven éve annak, hogy végetért a második világháború, melyben Németország és Japán megsemmisitő vereséget szenvedett. Erre emlékeztetve Angéla Merkel ezt mondta Japánban: Németországnak szembe kellett néznie háborús bűneivel, a holocausttal. Megtettük ezt, jelentős részben azért, mert a Németországot megszálló szövetséges hatalmak erre késztették a német népet. Enélkül nehéz lett volna az együttműködés az európai népekkel. Nem adhatok tanácsot, de Japán számára is fontos, hogy rendezze kapcsolatait a szomszédaival! Ezt hangsúlyozta Merkel kancellár arra utalva, hogy Japán kapcsolatai Dél Koreával és Kínával még mindig problematikusak, mert Peking és Szöul szerint a japánok még nem vonták le a tanulságokat a háborús vereségből, és nem kértek bocsánatot a háborús bűnökért, melyeket az ázsiai népek ellen elkövettek.
Abe Sinzo miniszterelnök többször is ellátogatott korábban a Jaszukuni szentélybe, ahol Japán háborús hőseinek szellemét őrzik. Itt a második világháború sok katonai vezetője is a hősök közé számít, köztük olyanok is, akiket a háborús bűneik miatt halálra ítéltek és kivégeztek. Vang Ji kínai külügyminiszter nemrég úgy nyilatkozott, hogy a hetvenedik évfordulóra rendezett ünnepségeken szívesen látják Japánt is, de csak akkor, ha a szigetország mai vezetői bocsánatot kérnek a háborús bűnökért.
Merkel kancellár 2008 óta nem járt Japánban pedig a két állam fontos gazdasági partnere egymásnak. Németország Európa vezető gazdasági hatalma, a GDP tekintetében a negyedik a nagyhatalmak között közvetlenül Japán után. Németországgal ellentétben Japán nem tisztázta háborús múltját, ezért az együttműködése ugyancsak problematikus a többi ázsiai állammal. Kínában óriási japán ellenes kampány bontakozott ki amikor egy lakatlan szigetcsoport körül vita alakult ki a két nagyhatalom között. Kína legdrágább filmjét arról a nankingi mészárlásról készítik, melyet a japánok hajtottak végre 1937-ben. A múltat tehát be kell vallani!- hangsúlyozta Merkel kancellár Japánban, ahol végül az egykori német államfőt, Richard von Weizsackert idézte: aki behunyja a szemét a múlt bűnei előtt, az saját magát vakítja meg.

Fotó: Europress AFP Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez