Újabb robbantásos merénylet a Sínai-félszigeten

Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát egy rendőrségi laktanyánál. A támadásban egy civil meghalt és 24 rendőr megsebesült.

A támadást hajnalban hajtotta végre a merénylő az Észak-Sínai kormányzóság központjában, el-Arisban. Egy biztonsági tiszt az AFP-nek azt mondta, hogy egy robbanóanyagokkal teli lajtos kocsival próbált belehajtani a laktanya főbejáratán. A rendőrök azonban még időben észlelték a támadót, tüzet is nyitottak rá, és ezáltal sikerült megakadályozniuk, hogy behatoljon a létesítménybe – mondta a tiszt. A tartálykocsi felrobbant, egy járókelő meghalt és 24 rendőr megsebesült. A létesítményt körbevevő védőfal egy szakaszon teljesen leomlott, és tőszomszédságában, a Sínai Egyetem épületében is súlyos károk keletkeztek.

Nincs kizárva, hogy a mostani merénylet célja az elrettentés volt, három nap múlva ugyanis nemzetközi konferencia kezdődik Sarm es Sejkben, ahova külföldi befektetőket várnak. Egyelőre azonban még senki sem jelentkezett elkövetőként. A helyi sajtó és biztonsági források azonban az Anszár Beit al-Makdisz-ra  gyanakszanak, amely korábban már több hasonló támadást is végrehajtott a régióban. Az Anszár Beit al-Makdisz jelenleg a legveszélyesebb terrorszervezet Egyiptomban, 2014 novemberében szövetséget kötött az Iszlám Állammal. Kairó már másfél éve folytat hadjáratot ellene, nem sok sikerrel.

Egyiptomban Mohamed Morszi elnök elmozdítása, vagyis 2013 nyara óta szinte mindennapossá váltak a szélsőséges iszlamista szervezetek által végrehajtott merényletek és támadások. A Sínai-félsziget jelenleg a legveszélyesebb térség az országban, január 30-a óta körülbelül 30 ember, főként katonák haltak meg ott különböző támadásokban. A terroristák azonban nem kímélik a nagyobb városokat sem. Legutóbb, a hétvégén Alexandriában robbantottak fel több bombát. Az egyiket egy bevásárlóközpontnál hozták működésbe, ott egy ember meghalt és öten súlyosan megsebesültek. Nem sokkal később pedig egy rendőrőrs közelében is robbantottak, ahol négyen sérültek meg.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez