Mujica számára az lenne hír, ha az amerikaiak valahol nem avatkoznának be….

Aki azt mondja, hogy Venezuela fenyegetést jelent az Egyesült Államok számára, annak biztosan nincs ki a négy kereke – mondta José Mujica uruguayi exállamfő. Arról pedig, hogy  Venezuela a belügyeibe való beavatkozást veti az Egyesült Államok szemére, azt mondta, hogy Washington ,,mindenütt mindenbe beavatkozik”.

 

A világ legszegényebbnek és persze egyben legnépszerűbbnek is nevezhető korábbi uruguayi államfője elismerte, hogy Veneuzuelának vannak problémái, de szerinte azt a venezuelaiaknak maguknak kell megoldaniuk. ,,Van egy olyan fogalom, hogy önrendelkezés. Amikor kívülről beleszólnak a dolgokba, az a legrosszabb, ami történhet” – mondta.

Mujica, aki március 1-jén adta át Uruguay irányítását Tabaré Vázquez elnöknek, arról az Obama elnöktől elhangzott kijelentésről nyilatkozott, mely szerint ,,Venezuela fenyegetést jelent az amerikai nemzetbiztonság számára”.

Elég ránéznünk a térképre, és máris nevetséges az egész  – tette hozzá.

S ez az amerikai kijelentés ráadásul Mujica szerint nem éppen  a legmegfelőbb pillanatban történik, hiszen éppen enyhül az amerikai-kubai viszony, és Kolumbiában a kormányerők is abbahagyják a gerillák bombázását. Vagyis jó irányban haladnak a dolgok.

,,Mi itt, Latin-Amerikában már belerothadunk abba, hogy az amerikaiak beavatkoznak”  – mondta. Azzal kapcsolatban pedig, hogy Nicolas Madurónak egy uruguayi politikust sértő kijelentése miatt konzultációra hazarendelték Uruguay caracasi nagykövetét, úgy vélekedett, hogy mindkettőjük ismeretében ő ennek a Maduro-kijelentésnek nem tulajdonítana semmiféle jelentőséget.

Ami pedig az amerikaiak latin-amerikai beavatkozását illeti, Mujica azt mondja: számára az lenne a hír, ha nem avatkoznának be…..

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez