Lavrov Latin-Amerikába látogat

Kubába érkezetett latin-amerikai körútja első állomásán az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov, aki később Kolumbiába, Guatemalába és Nicaraguába is ellátogat-írja a BBC Mundo.

Havannában Lavrov Raúl Castro államfővel találkozott és támogatásáról biztosította az ország ellen foganatosított észak-amerikai embargó feloldásának kubai követelését. Az orosz külügyminiszter szavaira reagálva Raúl Castro pedig az Orosz Föderáció ellen az USA és szövetségesei által – Moszkva, az ukrán krízisben játszott szerepéért – foganatosított szankciókat ítélte el.

A Castróval folytatott megbeszélés után Lavrov kubai kollégájával, Bruno Rodríguezzel találkozott, majd pedig a minisztertanács alelnökével, Ricardo Cabrrisas-szal folytatott megbeszéléseket.

Az orosz külügyi tárca vezetője rövid kubai kiruccanása után Kolumbiába utazott, ahol Juan Manuel Santos államfő fogadta.

Lavrov körútját Közép-Amerikában folytatja, Nicaraguát és Guatemalát meglátogatva, amely országokban Moszkva számos közös gazdasági és biztonságpolitikai együttműködési programot bonyolít.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez