Békés választásban reménykedik az elnök

Nigériában szombaton tartanak elnök- és parlamenti választásokat. Elemzők szerint az afrikai ország történetének legszorosabb választási eredményére készülhet a hét végi szavazás alkalmával.

Goodluck Jonathan nigériai elnök arra szólította fel pénteken a nigériaiakat, hogy vegyenek részt és tanúsítsanak békés magatartást a szombaton esedékes elnök- és parlamenti választásokon, s fogadják majd el annak végeredményét.

Elemzők úgy vélik, Afrika legnagyobb demokráciája és olajtermelő országa történetének legszorosabb választási eredményére készülhet a hét végi szavazás alkalmával. “Semmiféle politikai ambíció nem igazolhatja az erőszakot vagy saját embereink vérének ontását” – mondta Jonathan egy pénteki televíziós beszédben.

Az elmúlt napokban az észak-nigériai Kaduna szövetségi államban felgyújtottak egy keresztény templomot, ahol a keresztény Jonathant támogató lelkész prédikált. A jelenlegi elnök legnagyobb kihívójának számító Muhammadu Buhari és pártja, a Progresszív Kongresszus nevében kampányoló egyik kormányzóra egy déli szövetségi államban rálőttek, s az utóbbi napokban a délnyugati Lagos nagyvárosban éjszakánként fegyverropogás törte meg a csendet.

Chidi Odinkalu, a nigériai emberjogi bizottság elnöke azt mondta, a felek között napok óta egyfajta “fegyverkezési verseny” zajlik, amelynek célja, hogy mielőbb fegyvert adjanak a különféle etnikumok milíciái kezébe. Hozzátette, hogy a korrupciótól átitatott országban az elmúlt időszakban “a gyűlöletbeszéd legkülönbözőbb formáival, a gyújtó hangú sértegetésekkel, etnikai szidalmazással” találkozott, vagyis “mindazzal, amit nem lenne szabad tenni”.

Az általa vezetett szervezet február 13-áig legkevesebb 58 emberölésről számolt be, ez a szám azóta jóval nagyobb már – hangsúlyozta Odinkalu. Azt is panaszolta, hogy a politikusok nem tettek eleget a kedélyek lecsillapításáért. Jonathan és Buhari előző nap közös írásos fogadalmat tett, hogy békés magatartást tanúsítanak, és arra buzdították támogatóikat, hogy kerüljék az erőszakot.

A Boko Haram iszlamista terrorcsoporttal való folyamatos összecsapásokra hivatkozva Nigéria vezetése úgy döntött, hogy hat héttel elhalasztja a parlamenti és elnökválasztást, február 14. helyett március 28-án rendezik meg. Becslések szerint a nigériaiak mintegy fele muszlim, 40 százaléka keresztény és 10 százaléka a helyi törzsi vallások követője.

Forrás: MTI

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez