Kell a pénz, jön az áfa az öböl menti országokban is

A hat gazdag olajmonarchia megállapodott az általános forgalmi adó bevezetésének elvi alapjairól.

2007 óta fontolgatják az Öböl menti Együttműködési Tanács (GCC) tagállamai az általános forgalmi adó bevezetését. De a dolog az utóbbi hónapokban vált igazán sürgetővé: az olajár esése miatt szinte mindegyik állam költségvetése deficites. Növelni kellene tehát a bevételeket, de lehetőleg nem az infrastrukturális és a jóléti kiadások rovására. Szaúd-Arábia, Bahrein, Omán, Katar, Kuvait és az Egyesült Arab Emírségek szakértőkből álló, áfa előkészítő bizottságának legutóbbi, 47.(!) ülésén megszületett az elvi egyetértés az közös áfáról. A tervezetet májusban a GCC pénzügyminiszterei elé bocsátják végső jóváhagyásra. A részletekről egyelőre csak annyi sejthető, hogy 3 és 5 százalék között lesz az áfa. Korábban vita volt arról, hogy kivessék-e az élelmiszerekre is. Egyelőre nem tudni milyen megoldásban állapodtak meg, illetve azt sem, hogy esetleg egyes országokra milyen kivételek vonatkozhatnak. Az áfa bevezetését melegen ajánlotta a GCC tagországoknak az IMF, akárcsak a társasági adóét. Erről most nem tárgyaltak az Öböl menti szakértők, de Kuvait nem rég bejelentette, hogy be fogja vezetni a társasági adót és ehhez az IMF tanácsadóinak segítségét is igénybe fogja venni. (Fotó:AFP)

(Visited 4 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez