Kínai harc a „léha gazdagok” sportja ellen

Kínában 66 „illegálisan” üzemeltetett golfpályát zárattak be.

A döntést a természeti erőforrások minisztériuma hozta meg. Kínában még 2004-ben golfpálya építési stopot rendeltek el. Azért, mert a pályák zöld gyepszőnyegét rendszeresen kell locsolni. Márpedig Kína-szerte probléma az öntözővíz hiánya. Persze minden rendelkezés kijátszható, 2004 óta 200-ról 600- ra nőtt a golfpályák száma Kínában. Főleg az elit üdülőhelyeken vagy a gazdag lakónegyedek közelében. A golfozás a gazdagság szimbóluma. Még olyanok is járnak golfozni, akik egy épkézláb ütést sem tudnak összehozni, de „illik ott lenni, ahol a többi gazdag”. A mostani bezárás mögött a luxus elleni kampány sejthető igazi okként. Xi Jinping hatalomra kerülése óta, lecsapnak a korrupt vezetőkre, akik főleg extravagáns, költekező életmódjukkal hívják fel magukra a figyelmet. Például golfoznak. Egyébként Kína mondhatja magáénak a világ legnagyobb golfpályáját, amely Shenzenben épült, méghozzá a legendás egykori nagy játékos, Jack Nicklaus útmutatásai alapján. De a jelen egyik golfozó sztárja, Tiger Woods is gyakori vendég Kínában. Mert a versenyszerű golfot az állam nem tiltja, sőt támogatja. A legtehetségesebb fiatal kínai golfozókat Amerikába küldik, hogy ott tanulják ki a mesterfogásokat és készüljenek a nagy világversenyekre, például a riói olimpiára, ahol hosszú évtizedek után ismét szerepel a hivatalos programban a golf. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez